A hagyományos kínai orvoslás az emberre egységes egészként tekint, célja a testi-lelki harmónia fenntartása, szükség esetén elősegítése.
A hagyományos kínai orvoslás nem csupán akupunktúrás kezelésekből áll, ennél jóval összetettebb és sokrétűbb gyógyító rendszer. Ez az írás összefoglalja, milyen módszereket használ a hagyományos kínai orvoslás, illetve bemutatja az egészségmegőrzésben betöltött szerepét is.
Előtte következzen egy rövid történeti áttekintés!
A hagyományos kínai orvoslás története
A hagyományos kínai orvoslás több, mint 2500 éves múltra tekint vissza.
Már az i.e. 1523 és 1046 között tartó Shang-korszak idejéből származó jóslócsontok, valamint a teknőspáncélokra és bambuszrudakra írt feljegyzések is arról tanúskodnak, hogy ebben az időben már gyógyítottak, leginkább mitikus alapokon.
A mai hagyományos kínai orvoslás kialakulásában jelentős mérföldkőnek számít a Zhou-korszak (i.e. 1046 – 221). A történetírás itt már egyértelműen megemlíti az akupunktúra használatát. Ebben a korszakban alakultak ki a kínai orvoslást mind a mai napig átható filozófiai koncepciók, mint például a Yin – Yang Elmélet vagy az 5 Fázis Tana.
A következő jelentős korszaka a kínai orvoslásnak a Han-korszakra (i.e. 206 – i.sz. 220) tehető. A mai kínai orvoslás alapját képező művek születtek ekkor:
🔲 Huangdi Neijing – Sárga Császár Belső Könyve
🔲 Nanjing – Nehéz Kérdések Könyve
🔲 Shang Han Za Bing Lun – Hideg Betegségekkel Foglalkozó Mű
A Három Dinasztia korában (220 – 589) kerülnek át a kínai orvoslás tanai a környező országokba, így Koreába, Japánba, Vietnamba.
A Tang-korszak (618 – 906) szintén kedvezett a fejlődésnek, ebben az időszakban számos technikai újítás történt, ami lendületet adott az orvoslás fejlődésének is.
A Yuan-korszakban (1279 – 1368) ugyan mongol megszállás alatt állt Kína, az orvoslás viszont virágzott, számos új orvosi könyv született.
A Ming-korszak (1368 – 1644) szintén kedvezett az orvoslás fejlődésének.
Ezután viszont hanyatlás kezdődött a Qing-korszakban (1644 – 1912). Egyre inkább előtérbe került a nyugati orvoslás, a hagyományos orvoslás pedig kezdett háttérbe szorulni.
A mélypontot az 1912 utáni időszak jelentette, hiszen 1929-ben betiltották a hagyományos kínai orvoslást. Ebben az időszakban számos értékes kínai orvosi könyv megsemmisült, a kínai orvosok üldöztetésnek voltak kitéve. Később azonban fordulat állt be, hiszen nem maradt orvos, aki gyógyítsa az embereket.
Ezt követően az iratokat, a tudást, és a szakembereket rehabilitálták. 1958-ban megalakult az első nyugati mintára szervezett kínai orvosi egyetem.
Ma Kínában a legtöbb kórházban a nyugati és a kínai orvoslás módszereit együtt alkalmazzák. Napjainkban a kínai orvoslás egyre népszerűbb a világ más tájain is, főként az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában szaporodott meg a kínai orvoslással foglalkozók száma.
Diagnosztikai módszerei
A kínai orvoslás nem foglalkozik tüneti terápiával, hanem a kiváltó okok feltárását tartja a legfontosabbnak. Ahhoz, hogy pontosan meg lehessen határozni, hogy mi az adott személy problémájának kiváltó oka, részletes diagnosztikára van szükség. Ez egy négy lépcsős folyamat, amely során a kínai orvos a fizikai test szemmel látható, érzékelhető elváltozásait vizsgálja.
Megtekintés
Ide tartozik a külső szemmel jól látható elváltozások megtekintése. Az alkat, a testtartás, vagy éppen az arc színe számos információval szolgál egy kínai orvos számára. Ezeken kívül a szem, az orr, a fül, a száj, és a nyelv megtekintése is fontos lépés a diagnosztika során.
Meghallgatás, megszaglás
Egy ember hangereje, hangszíne, a beszédessége, vagy éppen a gyakori sóhajtozás jelez bizonyos tendenciákat. A meghallgatáshoz tartozik még a légzés, az esetleges köhögés megfigyelése.
Kikérdezés
A kikérdezés talán a diagnosztika legfontosabb része. A páciens hétköznapjaiba nyújt betekintést, ami a diagnózis pontos felállításhoz elengedhetetlen. Az életmód, ahogyan valaki tölti a hétköznapjait, a leginkább meghatározó az aktuális egészségi állapot tekintetében. Egy kínai orvos kérdéseket tehet fel a kliens általános hőérzetével, az étvágyával, az alvásával, vagy éppen a fájdalmainak milyenségével kapcsolatban.
Megtapintás
Minden testtáj, terület megtapintása ide tartozik, de a leggyakrabban használt forma a pulzus megtapintása. A pulzusból egy jól képzett kínai orvos következtetni tud a szervezetben zajló belső folyamatokra, ugyanis az egyes szervek változásai befolyásolják a vér áramlását. A pulzus megtapintása a csukló belső oldalán, a radialis artérián történik.
Terápiás módszerei
A kínai orvoslás egyik alapelve a yin és a yang közötti relatív egyensúlyi állapot megteremtése. Ha ez létrejön, akkor a szervezet is megfelelően fog működni. Abban az esetben, amikor egyensúlytalanság lép fel, a hagyományos kínai orvoslás négy fajta terápiás módszert használ ennek helyreállítására.
Akupunktúra, akupresszúra
Az egész emberi testet behálózzák csatornák, amelyek az „életenergiát” szállítják a szervezetben. Ezeken a csatornákon találhatók pontok, amelyek segítségével befolyásolható a csatornákban történő energiaáramlás. Az akupunktúrás és akupresszúrás kezelések lényege, hogy irányítsák és a normális állapot felé tereljék az energiaáramlást. Ha az „életenergia” megfelelően áramlik a csatornákban, akkor a szervezet is megfelelően fog működni.
Az akupunktúra és az akupresszúra közötti fő különbség az, hogy akupunktúra során tűvel, akupresszúra esetén ujjnyomással vagy más mechanikai eszközzel kezel a kínai orvos. Ezen kívül az egyes pontokat köpöllyel vagy a melegítéses technikának számító moxázás segítségével is kezelhetik.
Tuina
A Tuina egy masszázstípus, más néven kínai masszázsként is említik. Ennek a masszázsnak ugyanaz a célja, mint az akupunktúrának vagy az akupresszúrának: az „életenergia” normális áramlásának elősegítése. A különbség csupán annyi, hogy a Tuinát használó kínai orvos ezt masszázsfogások alkalmazásával éri el.
Gyógynövény és táplálkozás terápia
A gyógynövényeket íz, energia, illetve a mozgási jellegzetessége alapján osztályozza a hagyományos kínai orvoslás. Például a savanyú gyógynövények összehúzó hatásúak, így alkalmasak izzadás, hasmenés megállítására. Egy kezelés során az akupunktúra, akupresszúra, és a masszázs mellett ugyanolyan fontos a gyógynövények használata is. A kínai orvoslásra az a jellemző, hogy nagyon ritkán használja önmagában a gyógynövényeket, inkább több gyógynövényből álló recepteket alkalmaz.
A táplálkozási szokások nagyban befolyásolják egy ember aktuális egészségi állapotát. Az étel adott esetben gyógyító hatással is bírhat, például megfázás esetén a csípős ételek segítenek a szervezetnek visszaállítani az egyensúlyt.
A hagyományos kínai orvoslásnak vannak olyan táplálkozási alapelvei, amelyek elősegítik a harmónia fenntartását.
Ezek közül felsorolok néhányat:
🔲 előnyös a meleg ételek, italok fogyasztása,
🔲 ha lehet akkor kerüljük el a hűtött italok fogyasztását,
🔲 a reggeli legyen a legbőségesebb, a vacsora a legkevesebb,
🔲 este 7 óra után már nem előnyös étkezni,
🔲 mindig nyugodt, relaxált állapotban étkezzünk.
Légzés- és mozgás gyógyászat
A légzés- és mozgásterápia a kínai orvoslás negyedik terápiás módszere. Ennél a terápiás eszköznél is az energiaáramlás harmonizálása a fő cél. Ezen kívül a légzés- és mozgás gyógyászat fontos szerepet játszik a megelőzésben, az egészség megőrzésében. Ennek a terápiának az az előnye, hogy a megtanult mozdulatok nem igényelnek külső eszközöket, így bárhol bármikor alkalmazhatók.
A hagyományos kínai orvoslás szerepe az egészségmegőrzésben
A hagyományos kínai orvoslás legnagyobb előnyét a szemléletmódja jelenti, mert a megelőzést tartja a legfontosabbnak.
Ez a szemléletmód talán egy kínai mondás segítségével foglalható össze a legjobban: „Ne akkor áss kutat, amikor már szomjas vagy!”
A megelőzés mellett másik lényeges elve az, hogy a tünetek megszüntetése helyett, a tüneteket kiváltó okok megtalálására és megszüntetésére koncentrál. Ebből következik, hogy a probléma gyökerét igyekszik megtalálni egy kínai orvos. Ha a problémát kiváltó ok megszüntetésre kerül, a tünetek is el fognak múlni. Ez a szemléletmód a leghatékonyabb az akut és a krónikus betegségek gyógyításánál.
A hagyományos kínai orvoslás életmódbeli tanácsokkal is szolgál, ezen elvek betartása nagyban hozzá tud járulni az egészségmegőrzéshez. Például az egyes évszakok más és más hatásokat erősítenek fel, hiszen az emberi szervezet is követi az évszakok körforgását. Az egyes évszakokban egyes szervek jobban ki vannak téve a környezeti hatásoknak. Ebből következik, hogy télen a vese, tavasszal a máj, nyáron a szív, nyár végén és ősz elején a lép, ősszel pedig a tüdő karbantartására érdemes kiemelt figyelmet fordítani.
Még több információt szeretnél?
További írásokat találsz a blogomon masszázs, mozgás, és egészség témakörben.